Állítsák vissza a vonatközlekedést Galgahévízen és Hévízgyörkön!
Az S80-as személyvonatok Galgahévíz és Hévízgyörk településen a Budapest–Hatvan vonalon (80a) óránként, ütemesen megálltak, így biztosítva a lakosok és környékbeliek számára a zökkenőmentes eljutást a főváros és a régió központja, Hatvan között. A 2023/2024-es menetrendváltást követően azonban a vonalon InterRégió-vonatok közlekednek, amelyek Galgahévíz és Hévízgyörk állomáson már nem állnak meg, így ezen településekről csak néhány kivételes járat, illetve átszállással lehet elérni Budapestet vagy Hatvant vasúton.
Ezzel egyidejűleg, a két állomást kiszolgáló személyszállítás jelentősen beszűkült, miközben a vonal nemrégiben, jelentős állami forrásból felújításra kerültek, milliárdos nagyságrendű beruházás keretében, kifejezetten az elővárosi közösségi közlekedés fejlesztése céljából.
Az illetékes minisztériumot megkeresve többek között azt a választ kaptuk, hogy a lakosság széles körében felmerülő igények esetén pedig a MÁV minden lehetőséget megvizsgál a megállók esetleges beillesztésére.
A Demokratikus Koalíció a Galga mentén élők visszajelzése alapján aláírásgyűjtést kezdeményez, hogy a korábbiakban megszokott vonatközlekedést, annak elérhetőségét biztosítsa a Galgahévíz és Hévízgyörkön élők számára és állítsák vissza az ütemes vasúti közlekedést Galgahévíz és Hévízgyörk vasútállomáson.
Aláírásoddal támogatod, hogy állítsák vissza az ütemes vasúti közlekedést Galgahévíz és Hévízgyörk vasútállomáson. ÍRD ALÁ!