Legyen jobb levegő a Velinszky lakótelepen és környékén!

A levegőminőségi adatok és a hírközlő szervek beszámolói alapján Székesfehérvár – Miskolccal együtt – rendszeresen a legszennyezettebb levegőjű magyar városok között szerepel. Ennek oka valószínűleg több, forgalmas közlekedési csomópont – például az Auchan környéke, az Új Csóri út, a belváros közeli körforgalmak – és általában a nem kellően szabályozott közlekedési struktúra.

Különösen érintett a történelmi belvárostól keletre fekvő paneles lakótelepi övezet: a Velinszky lakótelep, valamint a Gáz, József Attila és Sarló utcák környéke, ahol közel ötezer lakás található. Az itt élők az elmúlt években érezhetően romló levegőminőségről számolnak be.

Míg a város más részein forgalomirányító lámpák szabályozzák a közlekedést (pl. Budai út, Széchenyi utca), addig a Velinszky lakótelep körül négy körforgalom működik. Ezek a reggeli és délutáni csúcsidőszakokban gyakran túlterheltté válnak: több ezer jármű araszol percekig, időnként akár negyedórán át, a lakótelepen és annak közvetlen környezetében.

A kezdeményezés célja, hogy még az idei évben a lakótelep körüli érintett négy körforgalom közlekedését, csúcsidőkben közlekedési lámpákkal szabályozzák. Javaslatunk szerint a forgalom így jobban szabályozható lenne: felváltva kapnának elsőbbséget a gyalogosok és az autósok.

Meggyőződésünk, hogy ezzel a megoldással a közlekedés gördülékenyebbé válhat, és a légszennyezés mérséklődhet – nemcsak a lakótelepen, hanem a belvárosban is. Mindez különösen fontos a közel tízezer lakost érintő lakó területek életminősége szempontjából.

Aláírásoddal támogatod a Velinszky-lakótelep és környezete jobb levegőjéért kezdeményezést. ÍRD ALÁ!

Ha nem sikerült kitöltened, egy hónapon át, hétfőn és csütörtökön 15.30 és 17.30 között TÁMOGATÓ ALÁÍRÁST GYŰJTÜNK a lakótelepen és környékén a KITELEPÜLŐ PULTUNKNÁL, ahol még ajándék könyvet is kapsz!